Hét évvel ezelőtt súlyos étkezési zavarokkal küzdött. Kellner Andrea Fitparádé-álma akkor elérhetetlen maradt, most azonban végre teljesülhet. A bulimiából és anorexiából felépült versenyző már a dobogós helyezést sem tartja elképzelhetetlennek az október 17-i megmérettetésen. Története Buranits Ildikót, a Fitparádé promóterét is meghatotta. Andrea a Fitneszportálnak mesélte el az elmúlt hét évét.
– Nagyon, nagyon, nagyon! – válaszolja Kellner Andrea a Fitneszportál azon kérdésére, hogy mennyire várja a Fitparádét. A hangján is érződik az izgatottság. Néhány nappal a verseny előtt jól érzi magát, elégedett a formájával és a felkészülésével. Pedig volt idő, amikor azt sem tudhatta, képes lesz-e valaha újra versenyezni.
Október 17-én, a Fitparádén végre valóra válthatja hét éve dédelgetett álmát.
„Egész életemben azzal küzdöttem, hogy elfogadjam a testemet”
Andrea gyerekkora óta sportolt, de amikor felhagyott az intenzív élsporttal, jelentősen megváltozott a testsúlya. Előbb meghízott, majd 27 kilogrammot fogyott. A testével való elégedetlenség azonban nem szűnt meg, sőt, egyre súlyosabb problémákhoz vezetett.
– Bulimiás voltam, és anorexiával is küzdöttem. Én egész életemben azzal harcoltam, hogy elfogadjam: ebben a fizikai testben kell léteznem – idézi fel a Fitneszportálnak.
A versenyzés lehetőségével egy fitneszelőadáson találkozott közelebbről. Itt hallott arról, hogy csapatban, edzői segítséggel ő maga is felkészülhet egy versenyre.
– Azt éreztem, hogy ez egy olyan lehetőség, amelynek segítségével megtanulhatom: nekem az étel nem az ellenségem.
Az évek során több edzővel is dolgozott. Egyik korábbi edzője mondata különösen megmaradt benne. Az izomépítés és a táplálkozás összefüggését egyszerűen foglalta össze: – Ha nem eszel, nem nősz, ha szart eszel, nem fogysz. Ennyire egyszerű – idézi fel az edző szavait Andrea. Számára ez egészen más megközelítést jelentett, mint amit addig az étkezésről gondolt.
– Szerettem volna megszüntetni ezt a folyamatos lelkiismeret-furdalást, amikor valamit eszem. Soha nem ettem a barátaimmal, gyűlöltem a családi ebédeket, és mindig csak egyedül ettem egy nagyon-nagyon picit.
A versenyfelkészüléstől kezdetben nem elsősorban helyezéseket remélt. Abban bízott, hogy a tudatos edzés és táplálkozás segítségével változtatni tud az életét meghatározó étkezési szokásokon.
„A verseny után két nappal több kiló vízzel keltem fel”
Hét évvel ezelőtt azonban súlyosan megromlott Andrea egészségi állapota. Több versenyre is befizette a nevezési díjat, de végül csak egyetlen megmérettetésen tudott elindulni. A Fitparádéra már nem jutott el.
– Szerettem volna magamat erre tudatosan megtanítani, de a szervezetem nem akarta. Több versenyre is be voltam fizetve, de csak egyre tudtam elmenni. A verseny után két nappal több kiló vízzel keltem fel, és kórházba is kerültem utána – meséli.
Andrea elmondása szerint ezt követően hosszú évekre volt szüksége ahhoz, hogy egészségi állapota rendeződjön. A hormonrendszerét érintő problémák mellett az étkezéshez és a saját testéhez fűződő viszonyán is dolgoznia kellett.
– Meg kellett tanulnom, hogy nem attól vagyok szerethető, elfogadható és jó ember, hogy olyan testem van, amilyet éppen kitalálok magamnak. Hiszen az ember testideálja is változik az élete különböző szakaszaiban.
A felépülés során olyan félelmekkel is szembe kellett néznie, amelyek messze túlmutattak a sporton. Egy időben attól tartott, hogy a korábbi egészségügyi problémák miatt meddővé válhat.
A 2025 elején megkezdett kivizsgálásokat követően Hevesi Krisztánál intenzív pszichológiai terápiába kezdett. Emellett egy doktornő az étkezéshez való viszonyának rendezésében is segített neki.
– Megtanított táplálkozni. Arra, hogy mindent ehetek, és nem kell ellenségként tekintenem az ételekre. Egy éve vagyok igazán stabil – mondja.
A sport mindeközben nem tűnt el az életéből. Az edzőteremben ráadásul olyan elfogadó, szeretetteljes közösséget talált, amelynek később a Buranits Ildikóhoz írt levelében is külön köszönetet mondott.
Kellner Andrea Fitparádé-álma: az edzője javasolta a visszatérést
Andrea jelenlegi edzője, a Szadi Jani néven ismert Lux János Pál vetette fel, hogy a felépített fizikumával érdemes lenne újra megméretnie magát. Az ötlet azonban eleinte nem aratott osztatlan sikert.
– Mondtam neki, hogy biztosan nem! Nem szeretném újra végigcsinálni azt, amin az elmúlt hat évben keresztülmentem – idézi fel első reakcióját.
Végül az győzte meg, hogy már egészen másként viszonyult a testéhez és önmagához, mint a korábbi felkészülés idején.
– Annyira megbékéltem magammal, hogy azt gondoltam, most vagyok annyira érett emberileg, hogy ezt szépen és tudatosan végig tudjam csinálni.
Az új felkészülés során a környezetétől kapott támogatás is sokat jelentett neki. Különösen hálás azoknak az embereknek, akik mellette állnak, és akiknek a segítségével ezúttal pozitív élményként élheti meg a versenyhez vezető hónapokat.
– Olyan szuper csapat van mögöttem, és olyan emberek vesznek körül, akiknek nagyon hálás vagyok. Most egészen másként élem meg ezt az egészet.
Egy üzenet, amely Buranits Ildikót is meghatotta
Andrea szeptemberben úgy döntött, hogy személyesen is megköszöni a Fitparádé promóterének, Buranits Ildikónak mindazt, amit a verseny az elmúlt hét évben jelentett számára. Egy hosszú, őszinte üzenetet írt neki, amelyben a korábbi betegségéről, a felépüléséről és az újra megtalált céljairól is beszámolt.
„Kedves Ildikó! Egy hónap múlva ilyenkor már valószínűleg lebarnítva fogok állni. Nehéz ezt leírni, mert hét éve várok arra a napra” – kezdődött az üzenet.
A levélben azt is elárulta, hogy a fitneszsport révén egy korábban soha nem tapasztalt, elfogadó és szeretetteljes közösségre talált.
„Amellett, hogy meggyógyultam, kaptam a teremben egy olyan elfogadó és szeretetteljes családot, amilyet korábban soha nem tapasztaltam. Abban, hogy mindezt megélhettem, hatalmas szerepe van Önnek is” – írta.
Andrea úgy fogalmazott, hogy a Fitparádéval Ildikó nem csupán egy sporteseményt hozott létre, hanem sok hozzá hasonló lánynak adott célt, közösséget és követhető utat.
A sorok annyira megérintették Buranits Ildikót, hogy szeptember 17-én nyilvánosan is megosztotta a levelet Instagram-oldalán.
„Sokan kérdezik, mi motivál. Nos, az ilyen visszajelzések mindenképpen. Ez az üzenet ma teljesen váratlanul érkezett, és igazán megérintette a lelkemet” – írta angolul a Fitparádé promótere.
A bejegyzés alatt több támogató hozzászólás is érkezett. Az egyik külföldi hozzászóló például a Fitparádé szervezőcsapatának versenyzők iránti elkötelezettségét és segítőkészségét méltatta.
Andrea maga is meglepődött azon, milyen fogadtatásban részesült a levele. Elmondása szerint rendkívül meghatódott, amikor Ildikó felvette vele a kapcsolatot.
– Végtelenül megtisztelő volt. Szerintem az emberek sokszor nem gondolnak bele, mekkora munka és mennyi áldozat van egy ilyen esemény mögött. Ráadásul egy erős nő hozta létre ezt az egészet, és viszi előre.
Hozzáteszi, hogy mindig is érdekelte, mi hajtja azokat az embereket, akik képesek valami jelentőset létrehozni.
– Ha valakiben meglátom az értéket, egyből tanulni akarok tőle. Érdekel, mi motiválta, mi vitte előre, mi van a lelkében, amitől eljutott idáig. Én csak szerettem volna neki megköszönni, amit kaptam.
Az üzenetből végül nyilvános történet lett, Andrea számára azonban az eredeti szándék változatlan maradt: hálás a lehetőségért és azért, hogy októberben személyesen is találkozhat a Fitparádé versenyszervezőjével, promóterével.
„Most már esélyesnek látom magam”
Az október 17-i versenyen Andrea három mezőnyben, True Novice, Novice és Open besorolásban tervezi a szereplést. A felkészülés kezdetén elsősorban azt szerette volna megtapasztalni, milyen érzés ismét színpadra állni. Az elmúlt hónapok azonban a várakozásait is megváltoztatták.
– Először tényleg csak az élmény miatt szerettem volna ezt megélni. De most már esélyesnek látom magam, megmondom őszintén. Nagyon furcsa, hogy ilyet ki merek mondani!
A dobogós helyezésről kérdezve sem próbálja elrejteni az önbizalmát: úgy gondolja, a legjobb három között végezhet.
Ugyanakkor nem tervezi, hogy feltétlenül versenyzői karriert épít. A folytatás lehetőségét nem zárja ki, de az elmúlt időszak legnagyobb eredményének nem az elért fizikai formáját tartja.
– Nekem ez tulajdonképpen a személyiségfejlődésemhez járul hozzá. Olyan szinten élvezem, hogy rettentő nagy önbizalmat adott, milyen tudatossággal tudtam végigcsinálni ezt a felkészülést.
A Fitparádé már csak napokra van. Andrea egyelőre nem akar messzebbre tekinteni a közelgő hétvégénél. A verseny után majd eldönti, szeretne-e újabb célokat kitűzni maga elé.
Addig pedig ott a régóta várt színpad, amelyre hét évvel ezelőtt nem sikerült eljutnia. Most már azt is el tudja képzelni, hogy nemcsak feláll rá, hanem a legjobbak között végez.
A 2026-os Fitparádét október 17–18-án rendezik meg a budapesti Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A részletes versenyprogram és a nevezési információk a Fitparádé hivatalos honlapján érhetők el.
Kapcsolódó interjú: A Fitparádé felfedezettje mindent elmondott az aranyérmek titkáról
Fotó: instagram.com/andrea_kellner23




